Örömmel számolunk be egyesületünk, a Cri Du Chat Baráti Társaság esélyegyenlőséget segítő, érzékenyítő programjáról.
Az elsősorban alsó tagozatos általános iskolás gyermekek részére összeállított műsor december 3., a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából került bemutatásra.
Az előadás két részből állt: egy elhangzó saját mese alapján született pantomim jelenetsorból, az ország talán egyetlen mozgássérült pantomimese előadásában, valamint egy gitárral és fúvós hangszerekkel kísért dalcsokorból, egy halmozottan sérült fiatalt ellátó édesanya előadásában. Köszönjük Czető Ádám színművész közreműködését! Az így megszületett előadás már önmagában is reprezentálja az elfogadást és a közös értékteremtést, de mindezt interaktív érzékenyítő foglalkozás is követi. A jelenlévők kipróbálhatják a mozdulatokkal történő kommunikációt, megismerkedhetnek súlyos sérültek számítógép használatát segítő eszközzel, azonosíthatnak tárgyakat tapintás alapján, színezhetnek közösen óriáskifestőt.
Az ismeretterjesztő és érzékenyítő előadás mellett játékra hívtuk a résztvevő osztályokat. A belépőjegy egy, az „elfogadás”, „együtt élés” szavakhoz kapcsolódó, szabadon választott technikával készült közös alkotás volt, melyek az előadás napján kiállításra kerültek a helyszínen, az esemény után pedig felkerültek a program facebook oldalára is, az alkotócsoportok megjelölésével. A résztvevő csoportok emléklapot kaptak és Egyesületünk „Mesekulcs” programjához kapcsolódó, meséket is tartalmazó kifestőjének egy példányát.
A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint Újpest Önkormányzata és az UJKK támogatásával valósulhat meg. Köszönjük!