“A mi Újpestünk” program keretében kiállítással és új kiadvánnyal köszöntjük Újpestet

Augusztus végén az Újpest Városnapok keretében ünnepli minden évben a kerület Újpest “születésnapját”. Idén kétféle módon csatlakozunk mi is az ünnepléshez.

Augusztus 17-től szeptember 3-ig tekinthető meg az újpesti Klubunk tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági Ház előterében. Szeretettel ajánljuk mindenkinek az Újpesten látható nevezetes épületek, helyszínek, sajátos hangulatok által inspirált rajzokat és festményeket.

Újpest Önkormányzatának támogatásával pályázatot írtunk ki a kerülethez kapcsolódó, Újpest által inspirált rövid irodalmi művek írására. A beérkezett pályaművekből válogatva jelentettük meg kis kiadványunkat, melyben 5 szerzőtől 6 novella olvasható. A kis füzetet szintén klubtagjaink műveivel illusztráltuk.

“A mi Újpestünk” kiadvány elérhető a kiállítás helyszínén és megtalálható lesz az Újpest Városnapok több standjánál is.

Köszönjük a támogatást Újpest Önkormányzatának és az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft-nek!

 

 

CDC Családi találkozó a Zene Házában, piknik a Városligetben

2026. július 4-én családjainkat hívtuk közös programra a Zene Házába és a Városligetbe.

Először kipróbáltuk a  Kreatív Hangtér kínálta lehetőségeket, ahol a “zenecsinálással” lehet kísérletezni közel egy órán keresztül. Majd a Hangdómban 360 fokos körvetítésben néztünk meg egy kisfilmet a régi Városligetről, babzsákokon heverészve. Végül a játszótér zsúfoltsága miatt a Millenum Házánál telepedtünk le egy kis piknikre és beszélgetésre. Vidáman és új élményekkel gazdagodva tölthettük együtt ezeket a közös órákat.

Köszönjük mindazoknak, akik SZJA 1 %-ukat felajánlva lehetővé tették családi találkozónk megszervezését!

 

 

CDC Mozi – Törésvonalak a Kino Moziban

Lezajlott a Cri Du Chat Baráti Társaság által szervezett „Rozsdás gondolatok – Törésvonalak” című színházi esten készült felvétel zártkörű vetítése.

Tavaly megjelent „Rozsdás gondolatok – Jegyzetek megíratlan naplókhoz” című
antológiánk keretében lehetőséget biztosítottunk különleges élethelyzetben élők hozzátartozóinak, segítőinek és maguknak az érintetteknek, hogy “elmondhassák” örömeiket és bánataikat szélesebb olvasóközönségnek. Idei színházi estünk keretében, 2026. május 4-én, három, az antológiában megjelent írás színpadi adaptációját mutattuk be Újpesten.

A színpadi művek szerzői: Bereczk Imola, Pádár-Csernus Vivien, Mayer Mónika Szereplők: Kertész Nóra, Szabó Cintia – az SZFE ötödéves zenés színművész osztályának hallgatói, valamint Bereczk Imola, Kiss Viktória Tünde és
T. Almási Edit

Rendező: Vajda Zoltán Richárd, az SZFE végzős hallgatója

A közel 90 perces előadásról jó minőségű videófelvétel készült, melyet örömmel mutattuk meg mindazoknak, akik a májusi eseményen nem tudtak részt venni.

A program a Cri Du Chat Baráti Társaság szervezésében, a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, a Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2025 pályázat keretében valósul meg. A pályázat kódszáma: SZÜLŐ2025-A-4817

 

 

Lezajlott júniusi Írói Műhelyünk

A Cri Du Chat Baráti Társaság újpesti Klubja keretében ismét Irói Műhely-re vártuk az érdeklődőket. A műhelymunkát Bereczk Imola kortárs író vezeti.(www.bereczkimola.hu)

Témánk ezúttal elsősorban május 4-i színpadi programunk volt és a színpadra állított novellák adaptációjának tapasztalatait dolgoztuk fel, de érintettünk új pályázatunkkal kapcsolatos kérdéseket is.

Ismét egy tartalmas, sok szempontból hasznos délután töltöttünk együtt.                      Az Írói Műhelyek idén a SZÜLŐ2025-A-4817 pályázat megvalósításának keretében, a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósultak meg, melyet ezúton is köszönünk! Köszönjük Újpest Önkormányzata és az Újpesti Kulturális Központ támogatását!

 

 

CDC Mozi – Törésvonalak színházi felvétel vetítése a Kino Moziban 2026.06.29.

A Cri Du Chat Baráti Társaság által szervezett „Rozsdás gondolatok – Törésvonalak” című színházi esten készült felvétel zártkörű vetítése.

Tavaly megjelent „Rozsdás gondolatok – Jegyzetek megíratlan naplókhoz” című 2
antológiánk keretében lehetőséget biztosítottunk különleges élethelyzetben élők hozzátartozóinak, segítőinek és maguknak az érintetteknek, hogy “elmondhassák” örömeiket és bánataikat szélesebb olvasóközönségnek. Idei színházi estünk keretében, 2026. május 4-én, három, az antológiában megjelent írás színpadi adaptációját mutattuk be Újpesten.

A színpadi művek szerzői: Bereczk Imola, Pádár-Csernus Vivien, Mayer Mónika Szereplők: Kertész Nóra, Szabó Cintia – az SZFE ötödéves zenés színművész osztályának hallgatói, valamint Bereczk Imola, Kiss Viktória Tünde és
T. Almási Edit

Rendező: Vajda Zoltán Richárd, az SZFE végzős hallgatója

A közel 90 perces előadásról jó minőségű videófelvétel készült, melyet örömmel mutatunk meg mindazoknak, akik a májusi eseményen nem tudtak részt venni.             A vetítést 16 éven felülieknek ajánljuk!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt
2026. június 29-én, hétfőn, 18.00 órakor a Kino Mozi Szindbád mozitermébe (Budapest, Szent István krt. 16, 1137) A program INGYENES, de a korlátozott számú férőhely miatt
REGISZTRÁCIÓhoz kötött!

Regisztrálni lehet a facebook esemény “Jegyek” hivatkozásánál és a criduchat2008@gmail.com e-mail címen. Az “érdekel” vagy az “ott leszek” jelzést köszönjük, de a regisztrációhoz sajnos nem elegendő!

A program a Cri Du Chat Baráti Társaság szervezésében, a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, a Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2025 pályázat keretében valósul meg. A pályázat kódszáma: SZÜLŐ2025-A-4817

A rendezvényen fotók és videófelvételek készülnek, a későbbi dokumentálás érdekében.

Köszönjük érdeklődésüket és szeretettel várjuk moziestünkön!

Ismét Írói Műhely 2026. 06.12-én Újpesten

A Cri Du Chat Baráti Társaság újpesti Klubja keretében ismét IRÓI MŰHELY-re várjuk az érdeklődőket. A műhelymunkát Bereczk Imola kortárs író vezeti.(www.bereczkimola.hu)

Írói workshopjaink apropóját elsősorban tavaly megjelent “Rozsdás gondolatok – Feljegyzések megíratlan naplókhoz” című speciális antológiánk és a hozzá kapcsolódó több évre tervezett projekt adja. 2026 januárban két alkalmas Írói Workshoppá bővült havi újpesti klubunk, melyet tavaly megjelent antológiánk szerzői számára hirdettünk meg, de új érdeklődőket is szívesen fogadtunk. Témánk ezúttal a színpadi szövegek specialitása, felépítése volt, melyben ismét “Rozsdás gondolatok” projektünk író mentora, Bereczk Imola kortárs szerző volt segítségünkre. A témaválasztás nem véletlen, hiszen idén májusban az antológiában megjelent néhány próza színpadi adaptációja került bemutatásra. A részvétel megkönnyítéséhez a találkozó hibrid formában valósul meg, így online tudtak csatlakozni a személyes részvételben akadályozott szerzőink is. Harmadik workshopunk júniusban valósul meg,
ahol a novellák adaptációjának tapasztalatait szeretnénk feldolgozni, de szívesen válaszolunk új pályázatunkkal kapcsolatos kérdésekre is. A jelenleg futó pályázatról bővebb tájékoztatás honlapunkon található: https://criduchat.hu/a-mi-ujpestunk/

Mivel a program kis létszámmal valósul meg (8-10 fő) érdemes minél előbb jelentkezni. JELENTKEZÉS a rozsdasgondolatok@gmail.com e-mail címen! A részvétel ingyenes! Elsősorban sérült gyermekek hozzátartozóinak és más nehezített élethelyzetben élőket várunk, de szeretettel fogadunk minden érdeklődőt! Az Írói Műhelyek idén a SZÜLŐ2025 pályázat megvalósításának keretében, a Belügyminisztérium és a
Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósulnak meg, melyet ezúton is köszönünk! Köszönjük Újpest Önkormányzata és az Újpesti Kulturális Központ támogatását!

   

Rozsdás gondolatok – Törésvonalak színházi előadás

Május 4-én, hétfőn ismét egy nagyon különleges estének lehettünk részesei.
Fantasztikus élmény volt, köszönjük minden alkotónak!
Az Egyenlő Esélyek Napja és a Cri du chat szindróma Világnapja alkalmából a Cri Du Chat Baráti Társaság bemutatja színházi estjét „Rozsdás gondolatok – Törésvonalak” címmel. Színházi estünk keretében három, speciális antológiánkban tavaly megjelent írás színpadi adaptációjával vittük a történeteket meg közelebb nézőinkhez.
A színpadi művek szerzői: Bereczk Imola, Pádár-Csernus Vivien, Mayer Mónika,
szereplői Kertész Nóra, Szabó Cintia – az SZFE ötödéves zenés színművész osztályának hallgatói, valamint Bereczk Imola, Kiss Viktória Tünde és T. Almási Edit voltak.
Rendező: Vajda Zoltán Richárd SZFE e.h.
A program a Cri Du Chat Baráti Társaság szervezésében, a SZÜLŐ2025 pályázat keretében, a Belügyminisztérium, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet, Újpest Önkormányzata és az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg. Köszönjük!

Rozsdás gondolatok – Törésvonalak színházi est 2026.05.04.

Az Egyenlő Esélyek Napja és a Cri du chat szindróma Világnapja alkalmából a Cri Du Chat Baráti Társaság bemutatja színházi estjét „Rozsdás gondolatok – Törésvonalak” címmel. Tavaly megjelent „Rozsdás gondolatok – Jegyzetek megíratlan naplókhoz” című antológiánk keretében lehetőséget biztosítottunk különleges élethelyzetben élők hozzátartozóinak, segítőinek és maguknak az érintetteknek, hogy “elmondhassák” örömeiket és bánataikat szélesebb olvasóközönségnek.

Idei színházi estünk keretében három, az antológiában megjelent írás színpadi adaptációjával szeretnénk még közelebb vinni a történeteket nézőinkhez, megkönnyíteni az átélést és mindannyiunk számára fontos kérdéseket felvetni.

A színpadi művek szerzői: Bereczk Imola, Pádár-Csernus Vivien, Mayer Mónika Szereplők: Fogl Noémi, Kertész Nóra, Szabó Cintia – az SZFE ötödéves zenés színművész osztályának hallgatói, valamint Bereczk Imola és T. Almási Edit

Rendező: Vajda Zoltán Richárd, az SZFE végzős hallgatója

Az előadás időtartama kb. 60 perc, szünet nélkül.                                                              Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk!                                                                          Az este házigazdája Bencsikné Mayer Mónika, a Cri Du Chat Baráti Társaság elnöke.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2026. május 4-én, hétfőn, 18.00 órakor az Újpesti Ifjúsági Ház Színháztermébe (1042 Budapest, István út 17-19) egy gondolatébresztő közös estére. A program INGYENES, de REGISZTRÁCIÓhoz kötött!

Regisztrálni lehet a facebook esemény  “Jegyek” hivatkozásánál és a
criduchat2008@gmail.com e-mail címen. Az “érdekel” vagy az “ott leszek” jelzést köszönjük, de a regisztrációhoz sajnos nem elegendő!

A program a Cri Du Chat Baráti Társaság szervezésében, a SZÜLŐ2025 pályázat megvalósításának keretében, a Belügyminisztérium, a Slachta Margit Nemzeti
Szociálpolitikai Intézet, Újpest Önkormányzata és az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg.

A rendezvényen fotók és videófelvételek készülnek, a későbbi
dokumentálás érdekében.

Köszönjük érdeklődésüket és szeretettel várjuk rendezvényünkön!

  

 

“A Gézagyerek” utolsó két előadása az SZFE-n

Utolsó lehetőség tavaly májusban bemutatott előadásunk megtekintésére Budapesten, az SZFE keretein belül!
Még tart a regisztráció és akad néhány hely, nem érdemes kihagyni.
Várunk minden érdeklúődőt szeretettel!
Március 30. 19:30 (SZFE, Hevesi terem)
Március 31. 19:00 (SZFE, Hevesi terem)

Megjelenés a Fehér Hollóban

A Ritka Betegségek Világnapja alkalmából nyomtatott formában is megjelent a RIROSZ kiadványa, a Fehér Holló 5. száma.
Köszönjük a lehetőséget a betegszervezeti bemutatkozásra és hogy tavaly megjelent irodalmi antológiánk egy írása is bekerült a kiadványba, a hozzá készült illusztrációval együtt. Szerzője Kitzinger Krisztina, illusztrálta Doan-Sárvári Mariann.
Az online megjelenésről már decemberben és januárban hírt adtunk, most szeretném kiemelni a hozzánk kapcsolódó tartalmakat.
Köszönjük a szerkesztőség munkáját, külön kiemelve Lengyel Zsuzsanna segítségét.
A teljes kiadvány olvasható és letölthetőú a RIROSZ oldaláról: